Elballagtak a végzősök PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kozma Péter   
2011. május 29. vasárnap, 13:35

 

Végsô búcsút vettek iskolánktól az aggastyánok

          A csütörtöki ballagásra az iskola udvarán került sor. Elôzô nap mar javában készültek a jeles napra a XI. osztályosok.

          Az iskola ünneplôbe öltözött, az osztályok feldíszítve várták a végzôsöket. Reggel 10 órakor szentmisén vettek részt az aggastyánok, majd 11 órától osztályfônöki órára került sor, majd kezdetét vette a hivatalos búcsúztató.

kicsengetes

           8 osztály vet végső búcsút iskolánktól ,amint az iskolánk aligazgatója, Gáll Enikő fogalmazott: Örömteli és szomorú is egyben ezek a pillanatok. Nehéz elfogadni, hogy az a 4-5 év, amit iskolánk falai között eltöltöttetek, elrepült. Számunkra a legnagyobb élmény az volt, hogy együtt élhettük meg felnőtté válásotok apró lépéseit, harcait.

           A ünnepélyen tiszteletét tette vorusnk polgármestere, Mezei János, jelen volt Kassai Péter a megyei tanács részéről és Kari Attila tanfelügyelő, a megyei tanfelügyelőség képviselője is. A szülők, rokonok virágcsokrokkal a kezükben, elszorult torokkal figyelték gyerekeik utolsó pillanatait eme iskolában. Erős emberekre, kitartó fiatalokra van szüksége a mai világnak. Hogy mit adtuk nektek az elmúlt négy év alatt? Hát amit tudtunk. Ami nekünk is van: tudást. – fogalmazott iskolánk igazgatója, Farkas Zoltán.

  kicsengetes            A ballagás valószínuleg a középis   kolai évek legszebb, legemlékezetesebb napja. Ünnep az iskolától, társaitól, tanáratól búcsúzó diáknak.és a tanintézményben dolgozóknak egyaránt. A diákok még koránt sem lélegezhetnek fel, hisz június 6.-től kezdődik az érettségi. Ami ismét nagy megpróbáltatások elé állítja a fiatalokat. Bízzunk benne, hogy sikeres lesz, akárcsak az iskolánkban eltöltött 4 esztendő.

 


Módosítás dátuma: 2011. június 04. szombat, 10:35
 
 

Belépés



Üzenőfal

Latest Message: 2 days, 7 hours ago
  • [Zofran] : buy cheap«link»
  • [ggrwgr] : Cialis 10 mg efectos «link»
  • [guest_8529] : バイアグラ 購入, バイアグラ, ジェネリック・バイアグラ «link»
  • [guest_810] : «link»
archívum

Guests are shown between [].

Smileys?
Very HappySmileWinkSadSurprisedShockedConfusedCoolLaughingMadRazzEmbarrassedCrying or Very SadEvil or Very MadTwisted EvilRolling EyesExclamationQuestionIdeaArrowNeutralMr. GreenGeekUber Geek

Névnap

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Facebook

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

A nap vicce